George Stroumboulopoulos Alan Rickman interjúja a The Hour c. műsorból (Toronto, 2006. november 30.)

George Stroumboulopoulos: Jól érezte magát a forgatáson? (nevet, mivel a bevezetőben éppen Alan Carrie-Anne Moss-szal felvett vacsora-jelenetét mutatták, amit egy szexjelenet követ majd.)

Alan Rickman: Igen, jól. (ő is nevet) Szeretem, amikor egy olyan helyen forgatunk, ahol érződik a kis közösség ereje. A forgatások sokszor fulladoznak a kamerák és emberek áradatától, amikor több száz ember jön össze, de Wawaban ez nem így volt. (mosolyog)

GS: Igen, Wawa-ban nyilván nem így volt. (nevetnek) A napokban megnéztem ezt a filmet és 20 perc elteltével már nagyon vártam valami humoros részt, mert nagyon szomorú volt...az autóút Wawaból Winnipegbe már önmagában depresszív. A film nagyon súlyos témákkal indít, de aztán kezdtek jönni a viccek is... Próbálták valahogy kiegyensúlyozni a hangvételt?

AR: Igen, törekedtem az egyensúlyra. Amikor Hamletet játszottam, én akkor is kerestem a vicces részeket...

GS: És megtalálta őket? (nevet)

AR: Igen, persze (nevet)...Minden jó írásban vannak humoros részek. Nem hiszem, hogy képes lettem volna elvállalni ezt a szerepet, ha a forgatókönyv nem lett volna humoros. (...)

GS: (...) Éppen most játszák a darabot New Yorkban, amit rendezett és ennek aztán "nagyon könnyed" a témája, nem igaz, Alan?

AR: Talán mondhatjuk ezt, talán nem... December végéig megy a darab. Elég nehéz volt Amerikába hozni, de...

GS: Egy élő pajzsról szól, nem? Egy fiatal nőről, akinek a haláláról sokat hallhattunk korábban.

AR: Igen, a My Name is Rachel Corrie című darab Rachel Corrie-ról, egy 23 éves fiatal nőről szól, aki a Gázai övezetben tevékenykedett, mint az ISM (International Solidarity Movement) tagja és halálra gázolta egy izraeli buldózer. A szüleinek küldött e-mailjeit egy héttel a halála után publikálta a Guardian. Miután beszéltem a szülevel, átadták az írásait: mindent, amit a szobájában találtak, naplókat, iskolai feljegyzéseket. Ezeket szerkesztettük egybe egy 90 perces, egyszemélyes darabbá, ami nem foglal állást sem valami mellett, sem valami ellen, csak felhívja a figyelmet arra, hogy vannak figyelemreméltó fiatal emberek, akiknek a szava nem jut el hozzánk.

GS: Hogy vetette fel Rachel szüleinek, hogy darabot szeretnének írni Rachel történetéből? Hogy történt?

AR: Elég fura volt, mivel Rachel szülei éppen Londonba utaztak, amikor felmerült az ötlet, hogy az írásokból szülessen egy darab. Ez 10 nappal azután történt, hogy Rachel meghalt és három nappal azután, hogy olvastam az e-mailjeit az újságban. A Royal Court Theatre egyik irodájában találkoztunk ezzel a két emberrel, akik érthető módon kicsit össze zavarodtak, amikor azt hallották, hogy a teremben ülő másik két ember egy darabot akar írni a lányuk történetéből. De nagy bizalommal fordultak felénk, ami a mai napig megmaradt és ez a számukra is segített egy bizonyos értelemben.

GS: Tanult valamit abból, hogy egy ilyen problémáról szóló darabot állított színpadra?

AR: Ez is csak arról szól, hogy két lábbal kell állni a földön. A színházi tevékenységnek nincs értelme, ha csak a külsőségekre koncentrál. A szórakoztatással nincs semmi baj, de a színháznak vitákat is gerjesztenie kell.

GS: Különböző korú emberek különböző filmekben szerették meg. Vannak azok, akik a Die Hardból ismerik, aztán ott vannak a Truly Madly Deeply rajongók, és a Love Actually rajongók tömege, nem is beszélve a Harry Potter és a Robin Hood-rajongók tömegéről...

AR: Klassz ilyen mozgó célpontnak lenni. (nevet)

GS: (nevet) Nem akarja, hogy beskatulyázzák, ugye?

AR: Nem akarok munkanélküli lenni. (nevet)

GS: (nevet) Ön is szembenézett olyan időszakokkal, amikor nem voltak jó szerepajánlatok?

AR: Persze, minden színésznek vannak ilyen periódusai. (tétován) Nálam például majdnem 15 évig tartott azután, hogy végeztem a főiskolán. (mosolyog)

GS: Voltak szörnyű munkái is, amiken jobb volt túlesni?

AR: Igen, bár a legtöbb ilyenből kirúgtak, mondván, hogy nem vagyok alkalmas rájuk. (nevet)

(szünet)

GS: Ön felvállatan az angol Munkáspárt támogatója, ugye? Hogy érzi magát mostanában, ha a Munkáspártra és az angol politikai helyztre gondol?

AR: Azon gondolkozom, hogy kivándorlok Új-Zélandra.. (nevet)

GS: Sok brit ismert emberrel beszéltem, akik...amikor Tony Blair berobbant a politikába teljes erejükkel támogatták és most azt mondják, hogy ilyet soha többé nem tesznek, nem kerülnek egy fényképre semmilyen politikussal, mivel totálisan ki vannak akadva attól, ami most van...tőle és a kormánytól is.

AR: Szerintem nem csak vele van baj, hanem egyáltalán azzal, ahogy a poltizálás mostanában folyik. Eleve meg sem választanak, ha nem vagy kellemes megjelenésű, vagy nem nézel ki elég jól. Ha visszamegyünk egy kicsit az időben, olyan embereket, mint például Neville Chamberlain, ha ez a név egyáltalán mond valamit valakinek (nevet), na mindegy, szóval például őt nem választanák meg. De mondjuk Lenint sem, vagy más hasonló embereket. Ahhoz is jól kell kinézned, hogy elnök lehess. És mindenképpen tőmondatokban kell beszélned ahhoz, hogy a miniszterelnöki székbe ülhess. Ha túl hosszú mondatokat használsz, máris el vagy veszve.

GS: Megkapta, amit várt a Munkáspárttól?

AR: Nyilvánvalóan nem, mert közbejött Irak és ki tudja, mik voltak és lesznek az indítékok rá. Tony Blair úgy került kormányra, hogy a középen lévőket célozta meg, akiket egyébként a Daily Mail olvasóközönségeként tartanak számon Angliában. Most van egy másik jelölt, akit David Cameronnak hívnak és lehetséges/valószínű/talán ő lesz a következő miniszterelnök. Így visszajönnek a toryk, akik megfigyelik, mit csinál Tony Blair és ugyanazt csinálják majd, csak másik oldalról. Az egész olyan, mint egy olló hadművelet (kuncog). Az egyikőjük jobbról, a másik balról közelít, de mindkettő ugyanazt a középen lévő, mozdíthatatlan magot célozza meg (cinikusan, viccesen): a Daily Mail olvasóközönségét.

GS: Szerepel majd egy új filmben, az új Tim Burton filmben, ugye?

AR: Igen, hamarosan kezdem a Sweeny Todd forgatását és a filmben még egy duettet is éneklek Johnny Deppel.

GS: Na ne!

AR: De, komolyan.

GS: És izgatott..., vagy jobban mondva ideges emiatt? (vigyorog)

AR: Előbb ki kell derítenünk, hogy egyáltalán tudunk-e énekelni... (nevetnek)

GS: Dehát ez Hollywood, egyszerűen csak felvesznek majd valakit, aki felénekli a számot Önök helyett.

AR: Rosszabb, mert számítógéppel dolgoznak. Ha hamisan énekelsz, el tudják érni (gesztikuláció!), hogy ne szóljon hamisan. (mosolyog)

GS: A Sweeney Todd... ez fantasztikus!

AR: Igen, az.

GS: (a kamerába nézve) Ha nem ismerik a sztorit, feltétlenül keressenek rá a Google-on. (Alanhez fordulva) És Tim Burton valószínűleg a lehető legjobb rendező ehhez a filmhez... Mondana valamit az új Harry Potter filmről? Ön is benne van...

AR: Ha akar tudni valamit róla, csak olvassa el a könyvet. (nevet)

GS: (összegörnyed) Nekem nincs időm arra, hogy elolvassam a könyvet! (az utolsó két szót - Alan kiejtését utánozva - megnyomja és nevet)

AR: (...) A könyvekhez képest a film nem sokat mond el a történetről, mivel az másfél, vagy mennyi is.. (összehúzza a szemöldökét felfelé nézve) mondjuk 2 órába sűríti a történéseket. Alapvetően a gyerekek történetére koncentrál és emellé jön még helyenként a többiek történetéből egy kevés. (Egy kanálnyi - mondja Alan az eredetiben :-)))

GS: Ahogy egyre idősebb lesz, és több tapasztalata van, nehezebbnek érzi, hogy jól játszon, vagy egyre könnyebbnek?

AR: Azt hiszem, abból amit mondott az "ahogy egyre idősebb lesz" kijelentésen van a hangsúly... (mosolyog) Az ember észreveszi, hogy egyre kevesebb az energiája, egyre nehezebben emlékszik a szövegére és egyre nehezebb korán felkelni. Nem is tudom. Talán, ahogy öregszik az ember, egyre oldottabban játszik. És továbbra is az igazságot kell keresnie. Fontos, hogy az ember komolyan vegye a dolgát és becsületesen álljon hozzá.

GS: Amikor elolvas egy forgatókönyvet, gondol arra, hogy az közelebb viszi-e az igazsághoz?

AR: Például a Snow Cake ilyen volt. Sigourney Weaver egy autista felnőttet játszik a filmben, és ez teljesen új gondolat. Amikor azt a szót halljuk, hogy "autizmus", legtöbbször gyerekek képei ugranak be, de aztán arra gondolunk, hogy álljunk csak meg, hiszen ők is felnőnek egyszer. Egy olyan nőt játszik, aki képes együtt élni ezzel az állapottal, munkája van, egy szupermarketben dolgozik, mint árufeltöltő, és vannak kapcsolatai, ha mégoly furák is. A filmben játszott karakterem elsősorban az ő megnyilatkozásaira reagál, nagyon kell figyelnie rá és remélhetőleg hitelesen reagál.

GS: Töltött időt autisták között, hogy felkészüljön a szerepére?

AR: Nem, mert az az ember, akit játszom, semmit sem tud az autizmusról szerencsére. De Sigourney nagyon sokat készült. Nagyon sokat.

GS: Örülök, hogy találkoztunk és köszönöm, hogy befáradt a stúdióba.

AR: Én köszönöm a meghívást.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A szöveg nem teljesen szó szerinti fordítás és egy helyen hiányos, amit (...) jellel jeleztem. Amnt rájövök, hogy azt a kimaradt mondatot hogy fordítsam, rögtön pótolom. :-))