A BBC Radio 4 interjúja Alan Rickmannel a Mesmer című film DVD-s megjelenése kapcsán - 2007. február 9.
A beszélgetés meghallgatható ITT
(Az interjút nem szó szerint fordítom, csak a lényeget ismertetem - a szerk.)
Francine Stock a bevezetőben többek között arról beszél, hogy 1994-ben Alan Rickman a legjobb színésznek járó díjat nyerte el Franz Anton Mesmer megformálásért a Dennis Potter forgatókönyve alapján készült filmben, azonban a filmet Nagy-Britanniában soha nem mutatták be. Mesmer megygőződése volt, hogy természetes energiával lehetséges mentális problémák gyógyítása. Mindenféle beteget kezelt, a filmben többek között egy fiatal nőt, aki hisztériás rohamokról szenvedett. (Itt hangrészlet következik a filmből. A rohamot kapott nőn a hagyományos orvoslás hívei ért akarnak vágni, azonban megjelenik Mesmer, aki ezt megakadályozza és később saját módszerével kezeli a lányt.)
Miért alakult úgy, hogy a filmet nem mutatták be Nagy-Britanniában?
Alan elmondja, hogy a forgalmazás körüli jogi huzavonák akadályozták meg a bemutatását. (A produkciós cégnek problémái voltak azzal, hogy forgatókönyvön módosítások estek.)
Van egyáltalán lehetőség bizonyos módosításokra, ez megengedett dolog?
Igen, természetesen eshetnek módosítások, a lényeg az, hogy ezek dokumentálva legyenek. Persze voltak olyan kisebb változtatások, amelyek a pillanat hevében születtek, de azok tényleg aprók voltak.
A fő vád az volt, hogy Önök eltértek a Dennis Potter által írt forgatókönyvtől. Maga Dennis Potter fogalmazta meg ezt a kritikát?
Nem, Dennis Potter sajnos meghalt mielőtt a film kiadásra került volna. A rendező, Roger Spottiswoode azonban sokat konzultált vele. Dennis Potter sajnos túl beteg volt ahhoz, hogy eljöjjön a forgatásra, de mielőtt elkezdtük a munkát, azt mondta, hogy "ami nem működik, azt majd megváltoztatjátok." Dennis Potter az angol nyelvnek egy nagyon sodró lendületű formáját használta, a szöveg tele volt felkiáltójelekkel olyan részeknél is, amelyek egyébként csendesek. De a forgatás egyébként is, csakúgy, mint a színházi próbák, olyan mint egy piactér, szabad a préda, változtathatók a dolgok és mivel Dennis Pottertől engedélyt kaptunk a változtatásra, éppen hogy ezzel tartottuk tiszteletben a munkáját és nem arról van szó, hogy megváltoztattuk a szöveget. Egyébként meg kell jegyeznem, hogy sok módosítás abból állt, hogy egy "the" vagy "a" névelőt elhagytunk. stb.
Sejtették, hogy a megvalósult film nem részesül majd kedvező fogadtatásban a producerek részéről?
Ezt nehéz megmondani... Mesmer egy valós személy volt. Amikor ilyen emberek történetét dolgoztam fel, kicsit mindig olyan érzés volt, mintha a vállamon ültek volna, az ember nagyon védelmezően fordul feléjük attól függetlenül, hogy mások, vagy a történelem hogyan ítéli meg őket. Például a kutatásaim alapján egyértelműen arra jutottam, hogy Mesmer soha nem ért hozzá fiatal és elég hiányos öltözetű (bár nem meztelen) páciensnőihez, nem érintette meg őket. A rendezőtől viszont ilyesmi megjelenítésére vonatkozó utasításokat kaptam, amiket elutasítottam.
A film így is, a direkt érintés nélkül is meglehetősen erotikusra sikerült...
Igen, az. Eredetileg is annak terveztük. Érdekes módon a dolgok sokkal erotikusabbak, ha nem visszük végig őket.
...Mesmer a pszichoterápiával dolgozók előfutárának tekinthető... Ön szerint valóban értett ilyesmihez, nem volt sarlatán?
Azt hiszem, ha ma élne, rendkívül sikeres praxist folytatna a Harley Streeten, vagy egyéb helyeken, például gyógyfürdőkben, vagy az egészség centrumokban, ahol az emberek pl. reflexológiás kezelést kapnak. A módszere valószínűleg a hipnózishoz áll a legközelebb, amit akkor még nem is fedeztek fel. A vasrudak használata, a Hold járásának figyelése stb. lehetséges, hogy vitatható, de ezeknek a dolgoknak az alapja - miszerint a testünk működésének ritmusa valamiféleképpen kontrollált - ma már tökéletesen elfogadott.
Nagyon nagy csapásként élte meg, amikor kiderült, hogy nem mutatják be a filmet?
Ez egyszerűen része az ember karrierjének. Ha valaki túl sokszor teszi a nyakát a vágódeszkára, akkor végül megtörénhet, hogy a kés tényleg eléri. Fontos epizódja volt a karrieremnek, hogy kipróbálhattam magam ebben a szerepben. És egyébként is, ha az ember Dennis Potter írásával kezd, felkészülhet rá, hogy valami ellentmondásos dologba keveredik. De büszke voltam rá, hogy részese lehettem a filmnek. Ma is az vagyok.
Ez a film vitathatatlanul az Ön filmje, abszolút főszereplő. Gondolja, hogy valamelyest is máshogy alakult volna a karrierje, ha bemutatták volna a filmet?
... A sikerrel az a probéma, hogy a színészt mindig olyan szerepben akarják látni, amiben egyszer már sikeres volt. Nem tudom, hogy ennek hatására hány, a Mesmerhez hasonló film készült volna. (nevet)