A National Autism Society felkérésére szervezett Snow Cake vetítés utáni beszélgetés Alannel, Gina Carterrel és a film további alkotóival - London, 2006. szeptember 28.

A beszélgetésről Dorothea készített beszámolót, amit Claudia Guestbook-jára küldött meg, jelezve, hogy csak az Alan által elmondottakról, illetve a róla szóló részekről készített feljegyzést. A fordítás az alábbiakban olvasható.

Alan ezen a beszélgetésen találkozott először Rose-zal, a magasan funkcionáló autista nővel, akivel Sigourney dolgozott a szerepén. Amikor Rose mindenki meglepetésére megjelent (eredetileg úgy tudták, hogy nem tud eljönni) Alan felugrott és körbesétálva Rose-t, odaadta neki a saját székét. Alan azt mondta, hogy majdnem kugrott a szíve a helyéből, amikor végre találkoztak. És zavarban volt, mert nem volt biztos benne, hogy kezet fognak-e majd stb.

Alan elmondta, hogy a karrierjének ezen a pontján már csak olyasmit vállal-e, amiből tanulhat valamit. Azt is elmondta, hogy ez a forgatókönyv volt a leginkább kész a filmezésre, amivel valaha is dolgozott.

Egy nő - miután elmondta, hogy szereti Alan igen-igen száraz humorát - megkérdezte, hogy milyen szerepe van abban, hogy sok filmjében rendkívül humoros mondatai vannak, ő is beleszól-e ezek szövegezésébe? Alan elmondta, hogy miután megkapja a szöveget, eldönti, hogy szószerint mondja el, vagy sem. Ezzel végülis "bevallotta", hogy időnként hozzájárul a szövegezéshez. :-)

Gina Carter, a producer elmondta, hogy a szerepnek nem lett volna ilyen széles íve Alan közreműködése nélkül. Alan tudatosította bennük a fejlődési pontokat, amelyeket Alex megél, hogy az életében változás álljon be. Például Alan javasolta, hogy Alex segítsen a temetés megszervezésében, ami teljesen logikusnak tűnt, amikor Alan említette, de előtte nem gondoltak rá. Tehát Alan némiképp befolyásolta a forgatókönyv alakulását. És Alan javaslata volt Alex egyik legviccesebb jelenete a kutyával a konyhában. :-))) Alan szerint Alexnek muszáj volt egy kicsit bosszút állnia rajta.

Valaki azt kérdezte, hogy hogy esett a választása épp Sigourney Weaverre, akit ő javasolt a szerepre. Alan az mondta, hogy az ember életében eljön az a pont, amikor rájön, hogy az intuició a legfontosabb a munkában. És a megérzései azt súgták, hogy Sigourney-nak kellene eljátszania ezt a szerepet.

Valaki az autizmusról kérdezte Alant és Alan azt válaszolta, hogy mint színész, nagyon is tisztában van az érzékelési túltöltődés veszélyeivel. Aztán azt mondta, hogy az autizmusnak van egy skálája és magáról már nagyjából tudja, hogy ő - például az alapján, ahogy otthon sorbarendezi a ceruzákat - hol van ezen a skálán. Szerinte mindenkinek el kellene azon gondolkoznia, hogy hogy áll ezzel a dologgal. A film után megismerte és elfogadta személyiségének autista részét.

Amikor Sigourney játékáról beszélt, Alan említette, hogy Sigourney teljesen feladta a saját személyiségét. (Közben olyan mozdulatott tett, mintha valamit a háta mögé dobott volna.) Dorothea elmondja, hogy Alan - ahogy mindig - erős gesztikulációval kísérte mondatait és az arcjátéka is változatos volt: komoly arcot vágott, máskor mosolygott, vagy durcásabban nézett, oldalra fordította a fejét stb. Dorothea, aki most látta Alant először hús-vér valójában, meglepődött, hogy Alan milyen sokat mosolygott a beszélgetés alatt és tökéletesen oldottnak tűnt. Alan többször is viszonylag hosszan válaszolt egy-egy kérdésre. Érdekes válaszokat adott és rögtön a lényegre tért. Dorothea örömmel vette tudomásul, hogy Alan rendkívül intelligens és gyors gondolkozású embernek látszik. :-))

Alan beszélt arról is, hogyan építette fel Sigourney a szerepet fokról-fokra. Voltak jelenetek, amikor nem tudták előre, hogy Sigourney-nak/Lindának hogyan kellene reagálni valamire, így csak belevágtak a jelenetbe és Alan várta, hogy mi történik. Egy jelenetben például Linda kiszalad az útra. Alan megkérdezte, hogy Sigourney szerint Alexnek engednie kellene-e ezt és mit szólna hozzá, ha megpróbálná visszatartani őt. Sigourney azt válaszolta, hogy majd a jelenet közben kiderül. Így Alan visszahúzta az útról és Sigourney rácsapott Alanre. Alan persze ezt nevetve mesélte el, nagyon vicces volt. :-)

Dorothea még megemlíti, hogy Alan a beszélgetés elején hintázott a székén, amivel majdnem felborult. Így a továbbiakban nem próbálkozott vele. :-))